Sarkos Ferrari-utánzat Németországból

2009.09.29. 15:59

Az E-Wolf E2 kiköpött Enzo, csak egy kicsit szögletesebb, és a klasszikus német versenyszínt viseli: hófehér.

Ami az olasz eredetiben és a német utánzatban közös a jellegzetes arányokon kívül, az a csúcstechnikával készített vázszerkezet. Az E-Wolf szupersportkocsit is karbonszálas műanyagból készítették, így az egész csupán 900 kilogrammot nyom, annak ellenére, hogy négy villanymotor és egy nagy csomag akkumulátor gondoskodik a hajtásáról. Egy-egy motor teljesítménye 136 lóerő, így az autót összesen 544 lóerő és 1000 Nm-nyi nyomaték repíti. Eddig egész valóságosnak is tűnik a terv – az E2 egyelőre csak virtuálisan létezik – de a 300 kilométeres hatótávolság egy feltöltéssel, és a fél órás újratöltési idő már inkább tűnik vágyálomnak, mint reális elképzelésnek, még akkor is, ha az első kézzel fogható példány csak 2011-ben készül el.

Nem a kis német cég az egyetlen, amely fantáziát lát az elektromos szupersportkocsi koncepciójában. Számos más apró vállalkozás mellett, amelyek az új divatra építenek, a Mercedes, a BMW és az Audi is készített elektromos sportkocsi-tanulmányokat, sőt, a Mercedesnél állítólag már fejlesztés alatt áll az SLS sportkocsi villamos hajtású változata, amely hasonló menetdinamikát ígér, mint az 570 lóerős benzinmotoros kivitel.

Az E2-t elvben utcai használatra szánják, de nem valószínű, hogy több készülhet belőle, mint Koenigseggből vagy Gumpert Apollóból, mivel az ára is több százezer eurós nagyságrendbe esik majd.