Búcsúzik az ötös BMW

2009.10.06. 11:23

Már a következő generáció érkezésére készül a német gyártó, így az E60-as szedánból és E61-es kombiból egyre kevesebb készül, decemberben pedig teljesen le is állnak a típust előállító gépsorok.

A régi ötöst persze továbbra is meg lehet vásárolni – az átmeneti időszakra a kereskedők jelentős készleteket halmoztak fel a népszerűbb változatokból, a BMW pedig továbbra is teljesíti az egyedi megrendeléseket – de a termelést visszafogják, hogy megkezdhessék a következő, F10 kódjelű ötös gyártásának előkészítését. Az új modell 2010 első negyedére várható, bár a bemutató időpontját és helyszínét egyelőre nem ismerjük. Vagy az év elején valamelyik jelentősebb amerikai autószalonon, vagy március elején Genfben érkezhet az új típus. A piaci bevezetés tavasz végére, esetleg nyár elejére várható, de addig valószínűleg kitartanak a régi modellből felhalmozott készletek, illetve már az év végére megérkezik az ötajtós 5-ös GT.

A következő ötösről egyelőre viszonylag keveset tudunk – csak annyi biztos, hogy a BMW az új generációnál felhagy a vegyes építésű, elöl alumínium, hátul acél karosszéria alkalmazásával, és az új modellt ismét teljes egészében acél karosszériával építi.