Kínában majdnem megduplázódtak az autóeladások

2009.10.13. 13:53

A tavalyi évhez képest 84%-kal több autót adtak el Kínában szeptemberben, elsősorban az állam masszív támogatásának köszönhetően.

Kína a központi költségvetésből 4000 milliárd yüant – átszámítva 395 milliárd eurót, vagy 106 ezermilliárd forintot – különített el még augusztusban az autóeladások csökkenésének megakadályozására, ami meg is látszik az eredményeken. A támogatásnak köszönhetően a korábban csökkenésnek indult eladások ismét fékeveszett iramban kezdtek növekedni, így szeptemberben 1,015 millió jármű fogyott a Föld legnépesebb országában. A külföldi érdekeltségű gyártók közül pillanatnyilag a General Motors áll a legjobban: 181 ezer autót adott el szeptemberben, és 1,29 milliót az év első 9 hónapjában. A második nem kínai piaci szereplő a VW, amely szeptemberig 1,06 millió autót adott el, szemben az egész tavalyi évre vonatkozó 1,02 milliós eredménnyel.

Egyes források szerint azonban csupán átmeneti a fellendülés: állítólag a kínai kormányzat is belátta már, hogy túl jól sikerült a vásárlásösztönzés. A cél csak annyi volt, hogy a világgazdaság válságától függetlenül fenntartsák a korábbi eladási színvonalat, viszont a vártnál jóval nagyobb ütemű fellendülés már az ország üzemanyag- és alapanyag-ellátását is veszélybe sodorhatja.