Kínából jön a legijesztőbb autó

2009.10.27. 07:46

A kínai autóipar manapság még inkább másol, de az az érzésünk, talán jobb is így. Önálló terveik némelyike könnyen letaszíthatja a legcsúnyább gépjárművek trónjáról a Ssangyong Rodiust és a Pontiac Azteket.

A fotókon a Jianghuai, ismertebb nevén a JAC Auto egy kevéssé ismert luxusmodellje látható, amelyet hátulnézetből inkább néznénk konfliktuskerülő formatervű japán nagykocsinak, netán a lámpák alapján eldeformált Mercedesnek. A Chrysler ötágú csillagára emlékeztető jelvény köré viszont olyan orrot találtak rajzolni, amilyet legfeljebb rémálmukban terveznének az ismertebb gyártók szakemberei. A hűtőrács mérete vetekszik egy Audiéval, mellette viszont a Nissan Micrát idéző békalámpák figyelnek. Az összhatást a fémkeretes ködlámpák, illetve a belőlük kiálló krómszínű valamik teszik még megdöbbentőbbé: így az autó egyszerre bugyuta, bandzsa és fenyegető.

A kínai autógyártás egyelőre végtelennek tűnő pénzestarisznyával és tucatnyi különálló fejlesztőközponttal, de lényegében tapasztalatok nélkül próbálja elérni a nyugati konkurencia színvonalát. Így ma még egészen megdöbbentő dolgok is eljuthatnak a megvalósításig, bár az az érzésünk, egy-két évtizeden belül a kínai tervezők is megtanulják, hogy hol érdemes gátat szabni az ötleteknek.