Új ötös BMW – vasgolyókból

2009.11.10. 12:03

Két hét múlva lehull a lepel az 5-ös következő generációjáról, de addig is megcsodálhatjuk az autó sziluettjét egy érdekes film révén.

Mostanában több gyártó is közölt sokat sejtető árnyfelvételeket, ahol csak az autó tetővonala és néhány kiugró él látszik, a BMW azonban más módon próbált hasonló hatást elérni. Drótokon függő acélgolyók kaotikus forgatagából rajzolódnak ki az autó körvonalai, ami lényegében ugyanannyit mutat, mint az árnyfotók – szigorúan csak a sziluettet – de sokkal látványosabb. A képsor azonban csak ideiglenesen került fel a BMW oldalára: november 23-án este már a bemutató ceremónia élő közvetítése követhető nyomon ugyanebben a keretben.

A korábbi kémfotók és a golyótáncoltatás alapján egyértelmű, hogy a BMW az ötössel ismét a Bangle-korszak előtti sablonokhoz nyúl: egyszerű, harmonikus, de sportos arányú formával igyekszik eladni a típust, hogy visszanyerje a konzervatívabb vásárlóit is.