Soros Ford részvényekbe fektet

2009.11.19. 13:02

A magyar származású tőzsdeguru több tízmillió dollár értékben vásárolt Ford részvényt, és könnyen bejöhet a számítása.

Néhány hónapja még úgy kerülték a komolyabb befektetők a detroiti hármak részvényeit, mint a pestist, nem is véletlenül: aki tavaly év elején Chrysler vagy GM részvényekbe ölte a pénzét, az veszített. A csődeljárások során azok a papírok végérvényesen elvesztették az értéküket. A Ford azonban kihúzta a váslág mélypontját csődvédelem és állami dotáció nélkül, így ma már van rá esély, hogy aki a részvényeiből vásárol, az később jelentős nyereséggel adhat túl rajtuk. Nyilván Soros befektetőcége is ennek reményében vásárolt 8,98 dolláros áron egy kisebb csomagot: egy-két éven belül többszörös áron adhatják tovább a papírokat. A tőzsde persze azonnal reagált a vásárlásra: a Ford részvények árfolyama 3,1%-ot emelkedett.

Igazán nagyot persze az nyerhetett a Fordon, aki még a mélyponton kockáztatott. Tavaly novemberben 1,26 dollárt ért egy-egy Ford részvény, azaz mára durván meghétszerezhette a befektetését. A Ford számára azonban nagy lépés előre, hogy a komolyabb befektetők ismét megbíznak a részvényeikben: ez annak az elismerése, hogy a vállalat jó úton halad a nyereségessé válás felé.