VW Up! Lite tanulmány, 2,5 literes fogyasztással

2009.12.03. 17:29

Ez a Volkswagen ötödik Up! tanulmánya – talán néhány lépéssel közelebb a szériamodellhez.

A téma ezúttal a takarékosság volt, így igazán áramvonalas karosszériát, és különleges hajtásláncot terveztek a tanulmányhoz. Az Up! Lite hajtását együttesen végzi egy 51 lóerős, 0,8 literes háromhengeres turbódízel motor, és egy 13 lóerős villanymotor, van motorleállító funkciója, és a hidrodinamikus, illetve fokozatmentes váltóknál jóval hatékonyabb hétsebességes DSG automata került bele. A végeredmény meggyőző: 160 km/h-s végsebesség és 12,5 másodperces gyorsulási idő 0-ról 100-ra, azaz teljesen átlagos dinamika, viszont 2,44 literes átlagfogyasztás 100 kilométeren országúton, és hasonló eredmény városban is.

Ez az Up! amúgy inkább egy jól átdolgozott külsejű VW Polóra emlékeztet, hiszen egyáltan nem olyan kicsi: 3,84 méter hosszú, 1,4 méter magas és 1,6 méter magas – a végleges Up!, legalábbis az európai verzió valószínűleg jó 30 centivel rövidebb lesz. A tömege viszont mindössze 695 kilogramm, ami egy sokkal apróbb autó esetében is feltűnően jó eredmény volna. Az alacsony súly a sok drága alumíniumnak és karbonszálnak köszönhető, azaz valószínűtlen, hogy a majdani szériaváltozat is örökölheti ezt a tulajdonságot.