Elkészült az Aston Martin törpeautó

2009.12.16. 15:54

Cygnet elsősorban az Aston Martin klienseinek készül majd, de elképzelhető, hogy később az utcáról is meg lehet majd venni.

A tervezők nem próbálták takargatni, hogy a Toyota iQ a kisautó alapja, de igyekeztek a formatervet és a belső teret is úgy átalakítani, hogy a japán apróság elegánsabbnak hasson. Az Aston-hűtőráccsal, és a patkóforma lámpákkal valóban sokat javult a kiskocsi fellépése, belül pedig finom bőr kárpitozással fedik el a tömeggyártás igénytelenségeinek nyomait. Az átalakított külső alatt viszont érintetlenül maradt a japán típus szabvány technikája: valószínűleg az erősebbik, 1,3 literes változat lesz az alap, ami a maga 99 lóerejével ugyan nem tépi fel az aszfaltot, de tempós városi haladáshoz bőven elég erős.

A többi sportkocsigyártó még nem próbálkozott hasonlóval, így nehéz megmondani, hogy az átmaszkírozott Toyota sikert arat-e vagy sem, de az Aston Martinnál azt mondják, a klienseik 30%-a most is használ valamilyen kisautót, ha rövidebb utakra indul, vagy a zsúfolt belvárosi forgalomba készül belevetni magát. Ez pedig azt jelenti, hogy elvben 1-2 ezer autót az ügyfeleknek is el lehet passzolni évente, ám egyes feltételezések szerint az első egy-két év után bárki számára elérhetővé teszik a kisautót.

Attól persze így sem kell tartani, hogy az Aston Martin üzemében nem tudják majd követni a keresletet a Toyoták átalakításával: a Cygnet ára a legóvatosabb becslések szerint is a drágább Mini változatokéval vetekszik majd, azaz akinek a pénz is számít, az nyilván megelégszik majd az iQ Toyota jelvényes változatával.