BMW ActivE: 170 patyolat lóerő

2009.12.17. 13:52

Az egyes kupén alapuló tanulmány erős, és közvetlenül egyáltalán nem szennyezi a környezetét, bár mindennapi használatra még nem igazán alkalmas.

Az ActivE egy újabb kísérlet a BMW-től, hogy hozzászoktassa a közönséget az elektromos autókhoz. Külsőre alig különbözik egy széria egyes kupétól, de a benzinmotor helyére egy 170 lóerős, és 250 Nm csúcsnyomatékú villanymotor került, bár az akkumulátorok miatt az autó némileg túlsúlyos lett, ami meglátszik a dinamikáján is. A 100 km/h-s tempót 9 másodperc alatt éri el, 60-ra pedig 4,5 másodperc alatt gyorsul. A végsebességét elektronika korlátozza 145 km/h-ra, a gyáriak szerint azért, hogy alacsonyan tartsák az autó átlagos áramfogyasztását. Az ActivE elméletben akár 240 km-t is megtehet egy feltöltéssel, ha igazán óvatosan vezetik, de a gyáriak szerint hétköznapi forgalomban inkább csak 160 km tehető meg, mielőtt lemerülnének a telepei. A mérnökök valamelyest csökkenteni tudták a töltési időt: gyorstöltéssel, 50 amper áram és 240 volt feszültség mellett nagyjából három órát vesz igénybe, míg az akkumulátor ismét teljes töltésre kerül, ami nem kevés, de a tipikus 6-8 órás töltési időknél azért jobb eredmény.

Úgy tudjuk, ez a villanyautó sem marad egyedi darab. A tervek szerint ugyanolyan, néhány száz példányos tesztflotta készül belőle, mint a Mini E típusból, amelyet a jövő év végén kezdenek el bérbeadni a jelentkezőknek havi néhány száz euróért. A BMW célja ezzel elsősorban az adatgyűjtés, a tapasztalatszerzés valós körülmények között, ami nagyban segítheti a jövőbeli fejlesztéseket.