Ronda lesz a Chevrolet Aveo utódja?

2009.12.31. 14:27

Eddig csak álcázott kémfotókon láthattuk az új mini-szedánt, de heteken belül bemutatják Kínában, Chevrolet Sail néven, így álcázás nélkül is sikerült lefotózni az egyik korai példányt. Valószínűleg ugyanez a modell váltja fel egy éven belül az európai Chevy Aveót is.

A fotókon jól látható, hogy az új modell már nem a régi Daewoo Kalos újabb módosításával jött létre: teljesen más a tetővonal, az ajtók kontúrja, és általában minden lényeges, látható alkatrész újnak tűnik. A formatervben nincsen semmi egyedi – akárcsak a Chevrolet Epica esetében, itt is könnyű elképzelni, hogy a későbbiekben egy másik márkajelzéseket aggatnak rá. Ami megmaradt az elődből, az csupán a kéttagú motorválaszték: az autóba 1,2 literes, 80 lóerős, vagy 1,4 literes, 98 lóerős négyhengeres benzinmotor kerülhet, bár nem lehetetlen, hogy később, az európai kivitelben felbukkan a Daewoo és a WM Motori rég várt 1,5 literes, háromhengeres turbódízel motorja is.

A típus először Kínában, illetve Daewoo márkajelzéssel Dél-Koreában lesz elérhető, de úgy tudjuk, még az idén megérkezik az európai kivitel is, sőt, az észak-amerikai bevezetés lehetőségéről is hallani bizonytalan pletykákat.