Jön az Opel Ampera, de kinek kell?

2009.03.06. 14:15

Ahogy azt már korábban is sejteni lehetett , a Genfben kiállított elektromos-benzines Opel prototípus gyakorlatilag azonos a Chevrolet Volttal , csak az elején igazítottak egy picit a GM Europe tervezői.

Az Ampera lényegében két, már korábban is ismert jármű keresztezésének tekinthető. Nagy részben azonos a Chevrolet Volttal, az orrán viszont egyértelműen a 2007-ben bemutatott Flextreme koncepció stílusjegyei fedezhetők fel. Ezen kívül csupán a hátsó lámpák és a lökhárítók kialakításában látni néhány jelentéktelen változtatást az amerikai kiadáshoz képest. Ezek után nem meglepő, hogy a két autó műszaki szempontból is azonos: ugyanúgy 150 lóerős villanymotor hajtja mindkettőt, vagy a 16 kWh kapacitású Li-ion akkumulátorok, vagy a generátort hajtó - és továbbra is ismeretlen - belső égésű motor révén. Az Ampera bemutatása kapcsán az is kiderült, hogy a GM típusa - bár méretre és fazonra emlékeztet egy kissé a Toyota Priusra - használati értékében elmarad a ma kapható hibridektől. Erre utal legalábbis a csomagtér 301 literes térfogata, és a T alakú akkumulátor miatt szigorúan négy személyesre kialakított belső tér.

Nem új a feltételezés, hogy a Volt projekt inkább nagyszabású blöff, mint valódi terméket eredményező fejlesztési program, bár a GM a Chevrolet Volt gyártásának beindítását 2010-re, az Opel Amperáét 2011-re ígéri. A napokban azonban egy amerikai egyetem megkérdőjelezte, hogy a konnektoros hibrid hajtás egyáltalán hatékony lehet-e. A General Motors részéről ingerült tagadás volt a válasz, de az autó adatait nézegetve bennünk is felmerül néhány kérdés. A legfontosabb: hogy akarják ezt eladni? Egy kompakt modell méretei egy kisautó helykínálatával - ez még Európában is meredeken hangzik. Észak-Amerikában viszont buszlimuzinokhoz, óriási terepjárókhoz és Toyota Camry méretű, vagy nagyobb személyautókhoz szoktak a vásárlók, még a jóval használhatóbbnak tűnő Toyota Priust is uzsonnás doboznak csúfolják. Kizárt, hogy szó nélkül átülnek egy ilyen autóba, bármilyen takarékos is legyen.

Ahogy a dolgok jelenleg állnak, persze az sem biztos, hogy a GM eljuthat egyáltalán a Volt szériagyártásáig, hiszen mind Észak-Amerikában, mind Európában az a legnagyobb probléma, hogy honnan fogják előteremteni a működés fenntartásához és az elkerülhetetlen átszervezéshez szükséges pénzt. És amíg ezek a gondok nem oldódnak meg, addig minden, két-három hónapnál messzebb mutató terv puszta spekuláció.