Kémfotón a Hyundai kisebbik kupéja

2010.01.04. 10:15

A hátsókerék-hajtású Genesist hiába várjuk Európába, nem jön, helyette egy jóval kisebb kétajtós érkezik hamarosan – a 2007-es Veloster tanulmány szériaváltozata.

A típus bemutatója ugyan csak az év legvégére várható, de a prototípusokat már közúton is tesztelik, így készülhetett az egyikről néhány fotó. A karosszéria elejét és hátulját persze vastag fekete fólia takarja, csak a középső szekció egy része maradt fedetlen, de ennyiből is jól látszik, hogy az autó mennyire hasonlít a Velosterre. A méretek, a tetővonal és az első sárvédő-ívek domborítása is stimmel, bár az az érzésünk, az autó hátsó része máshogy fest majd, mint a tanulmányé. Nyilván valami praktikusabb megoldást kerestek, több üvegezéssel, és kevésbé szokatlan lámpa-kialakítással.

A japán gyártók rég nem kényeztetik a vásárlókat kicsi, relatíve olcsó, de erős kupékkal, így a Hyundai könnyen megtalálhatja a számítását saját gépével. A hírek szerint kétféle benzinmotorral lesz kapható a kupé, egy 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, 140 lóerős négyhengeressel, és ugyanennek a motornak a 175-180 lóerős turbós változatával, így – méretei és teljesítménye alapján – a típus eséllyel pályázik a Honda CRX-rajongók figyelmére.

A koreai kupé bemutatóját 2010 végére várhatjuk, a forgalmazás viszont aligha indul meg az idén – valószínűbb, hogy 2011 tavaszán vezetik be a típust Európában.