Méltánytalan az autópálya-kezelő eljárása

2010.01.07. 16:45 Módosítva: 2010.01.07. 17:08

Szabó Máté ombudsman szerint nem volna szabad elmosódott fotók alapján büntetni az autópályákat használó autósokat, és méltányossági szempontokat is figyelembe kellene venni az eljárás során.

dugo

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) közszolgáltató, és mint ilyentől, elvárható, hogy csak konkrét bizonyítékok birtokában indítson eljárást az autósok ellen, elmosódott, nehezen felismerhető fotók alapján ne. Ezen kívül a társaság eljárásából hiányolta a méltányossági szempontok figyelembe vételét is, jelenleg ugyanis semmilyen lehetőség nincsen a pótdíj elengedésére, mérséklésére, vagy részletekben való törlesztésére, ami sokakat hoz kellemetlen helyzetbe. Az ombudsman ezért azt javasolta az illetékes szakminiszternek, hogy a vonatkozó rendeletek kiegészítésével szüntesse meg a jogi szempontból is megkérdőjelezhető helyzetet.

A vizsgálat lakossági bejelentés nyomán indult meg, miután az ÁAK egy homályos fotó alapján vetett ki bírságot egy autótulajdonosra. Az ügyben ráadásul rendőrségi vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy ugyanabban az időben és helyen legalább egy, hasonló rendszámú másik autó is elhaladt, így nem állapítható meg egyértelműen, hogy melyik szerepel a képen a kettő közül. Ennek ellenére az ÁAK ragaszkodik a pótdíj behajtásához.

Az ombudsman szerint a jelenleg érvényes szabályozás azt sem tisztázza, hogy az autópálya használatával kapcsolatosan az autósok, illetve az ÁAK és a Nemzeti Közlekedési Hatóság között közjogi, vagy magánjogi jellegű jogviszony áll-e fenn, így Szabó Máté azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy a közlekedésről szóló törvényt ilyen szempontból is pontosítsa.