700 lovas lesz a Zonda utódja

2010.01.22. 11:12

A Pagani Zonda a világ egyik legszebb és leggyorsabb szupersportkocsija. Jelenlegi formájával, tudásával még évtizedekig megállná a helyét riválisai között, a fejlődés azonban megállíthatatlan, a tervező, Horacio Pagani már faragja a következő változatot, a C9-et.

A C9 hatliteres, V12-es motorját a Mercedes és az AMG fejleszti. Az új modell 700 lóerejével ugyan valamivel gyengébb lesz, mint a jelenlegi csúcsmodell, a képeken is látható Zonda R, de így is lesz benne bőven elég kraft, hogy fenyegető riválisa legyen a Ferrariknak, Lamborghiniknek.

Horacio Pagani elmondta, hogy a C9 teljesen új modell lesz, új anyagokból készül, kisebb lesz, kicsit más lesz a dizájnja és a súlyelosztásán is változtatnak. 3770 új alkatrész kerül bele a titán vázra épülő autóba, melyet valószínűleg már az év vége felé bemutatnak, de sok nem fog belőle szaladgálni a magyar utakon, ugyanis az ára jóval kétszázmillió forint felett lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.