Még az idén visszatér az MG Európába

2010.01.25. 16:28

Az év végére ismét kaphatók lesznek az angol gyártású MG modellek Európa nagy részén – legalábbis ezt ígéri a márka tulajdonosa, a Shanghai Automotive.

Bár néhány száz MG TF roadstert már összeépítettek Longbridge-ben az elmúlt hónapokban, ezzel az egy típussal az egykori Rover gyár kapacitásának csupán a töredékét lehet kihasználni, a kínaiak viszont komolyan gondolják, hogy itt építik ki európai bázisukat. Elsőként az MG 6 típust kezdik összeszerelni Angliában – persze Kínában összeállított kitekből – de később valószínűleg tovább bővítik a választékot. „Az ötlet az, hogy a lehető legjobban kihasználjuk már létező MG kereskedőhálózatban rejlő lehetőségeket, de ugyanakkor profitálunk a kínai gyártás alacsony költségéből” – mondta a Shanghai Automotive vezérigazgatója, Hu Maoyuan.

Az MG 6 a brit márka első, valóban új modellje, amióta kínai kézben van, bár sok alkatrésze az egykori Rover 75-ösből származik. A típus fejlesztésénél az MG-Rovertől megvásárolt, és soha el nem készült Rover 60-as terveiből indultak ki, amelyet az angolok a csőd pillanatáig fejlesztettek, így egész korszerűnek ható autó lett a végeredmény. Azt persze a kínaiak sem gondolják, hogy öt év kihagyás után könnyű lesz a visszatértés, ezért nem is fogalmaztak meg elvárásokat az MG 6 szereplésével kapcsolatban, de nem is tagadják, hogy arra számítanak, az ismerős márkanév révén kikerülhetik a kínai autókat övező bizalmatlanságot.