Kémfotók a Pagani új sportkocsijáról

2010.02.02. 17:42

Gömbölydedebb formák és korszerűbb motor jellemzi az új típust, de a karaktere a régi maradt.

Régóta hallani a Pagani C9-ről, amellyel leválthatják a korábbi Zonda szériát. A váltás részint szükséges volt, hiszen az eddig használt V12-es AMG motor alapjául szolgáló blokkott évek óta nem gyártja a Mercedes, de a motorcsere kapcsán az autó számos más alkatrészét is modernizálták. A C9-be a Mercedes SL65 AMG Black Series motorjának továbbfejlesztett változata kerül. A hatliteres, két turbófeltöltős motor kb. 700 lóerős lesz, így a becslések szerint 3 másodpercen belül felgyorsíthatja a korábbinál is könnyebb autót 100 km/h-ra.

Feltűnő, hogy a tető és a kabin maradt, amilyen volt, sőt, a karosszéria arányai sem változtak jelentősen, így valószínű, hogy a vázszerkezeten nem változtattak, viszont az ablakok alatti műanyag burkolat sokkal lágyabb vonalvezetésű, így aerodinamikailag alighanem hatékonyabb, mint volt. Ugyanakkor a hűtőnyílások a feltöltős motor miatt láthatóan nagyobbak lettek. A hírek szerint teljesen átalakították a futóművet is, és javítottak az autó súlyelosztását, a megfelelő lassulásról pedig karbontárcsás versenyfékek gondoskodnak.

A C9 bemutatóját még az idén megtartják valamelyik nagyobb autószalonon, a gyártás pedig 2011 elején indulhat. A Pagani állítólag évi 40 vevőre számít, ami a 230 millió forint körüli árcédulát nézve nagyjából meg is felelhet a valós keresletnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.