Kukába kerül a Hummer is

2010.02.25. 10:51

A Pontiac és a Saturn után a terepjárómárkát is megszüntetik, miután a kínai Tengzhong mégsem vásárolja meg a GM-től.

A pontos okokat egyelőre homály fedi – egyes pletykák szerint a kínai kormány tagadta meg a támogatását, mivel a Hummer nem éppen környezetbarát márkaként ismert –, de a lényeg ettől nem változik: a Hummer modellek gyártását leállítják, a kereskedőhálózatot felszámolják, az üzemeket bezárják, a dolgozókat pedig elbocsátják, és a végén az egészet felszántják és beszórják sóval. A GM álláspontja persze érthető: nem kell nekik a márka, mivel évek óta csak veszteséget hoz, és egy éve lényegében hiába próbálták eladni.

A Hummer nem túl régi márka: az AM General katonai terepjárójából, a HMMWV-ből nőtt ki az első öbölháború nyomán, amikor számos gazdag amerikai kezdett érdeklődni a típus iránt. Az első polgári autók 1992-ben jelentek meg, és kezdetben jól is ment az üzlet, ami oda vezetett, hogy a General Motors 1998-ban felvásárolta a márkát. Az első divathullám lecsengésével persze előtérbe kerültek a méregdrága H1 hibái: rengeteget fogyaszt, szűkös benne a hely, és olyan széles, mint egy busz, így hamar elkészültek a polgáriasított változatok, a H2 és a még kisebb H3.

Ironikus módon a Hummer végzetét épp a második öbölháború okozta: az ezt követő drasztikus benzinár-emelkedés és a nagy fogyasztású terepjárók divatjának gyors kimúlása szinte leállította az eladásokat, és ezen még a viszonylag olcsó és kisebb motorokkal szállított H3 sem segített. A GM eleinte inkább lenyelte a veszteségeket, abban bízva, hogy később javul a helyzet, de a pénzügyi összeomlás után a Hummer volt az első márka, amelyet eladásra kínáltak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.