Mercedes, dízel, szteroidozott önindítóval

2010.03.05. 17:16

Némi késedelemmel a többi gyártóhoz képest ugyan, de a Mercedes is dízelhibriddel riogat már. Nem kell nagyon megijedni, ennek a kipufogójából se rózsaszirmok hullanak, inkább arról van szó, hogy egy méretesebb indítómotort csavaroztak a főtengely végére.

Az első dízel-elektromos Mercik forgalmazását 2011-re tervezi a gyár, E 300 BlueTec néven. Megszoktuk már a német presztízsmárkánál, hogy újabban az ökomarketing jegyében kék matricával díszíti az autóit, de egyelőre nem látszik a valódi áttörés. Ezúttal is úgy érezzük, hogy szó szerint nagyobb a füst, mint a láng, hiszen mindössze 15 kilowattos (20 lóerős) villanymotor segíti a 204 lóerős, négyhengeres dízelt. A képek alapján az energiatároló sem nagyobb, mint egy normál indítóakkumulátor.

Elvileg rövid távon tisztán elektromos üzemre is képes lesz az autó. A villanyhajtás teljesítményét tekintve kíváncsiak vagyunk, milyen formában lehetséges ez. Az európai szabványos ciklusban mindenesetre jelentős fogyasztáscsökkenést sikerült elérni, a hibridhajtás a másfél tonna feletti vasat 4,1 literrel tudja mozgatni száz kilométerenként, ami 109 gramm szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. Ez a fogyasztás bő egy literrel kevesebb a villanymotor nélküli társához képest.