Lehet háromszáztíz lóerős is egy Volkswagen Golf

2010.03.06. 13:08

Nem tudjuk, hova van még értelme tuningolni egy alapból 266 lóerős, 350 newtonméter nyomatékkal rendelkező autót, amit kizárólag az első kerekek hajtanak – azonban az Abt Sportsline tudja: piacra dobták a saját kis verziójukat, szerény 310 lóerővel.

„A Golf R a Minden-Golfok egyeduralkodója!” – mondta Hans-Jürgen, az Abt igazgatója. Igaz, a motortuninggal csupán négy tizedmásodpercnyi gyorsulást nyerünk a 0-100 km/h sprinten, ami most már 5.2 értéken van: de kit érdekel, ha van egy 310 lóerős VW Golfunk? Szinte autóba sem kell ülni, hogy tudjuk: ekkora teljesítmény már kimondva is értelmetlenül, gyomor forgatóan erős – viszont fel lehet vele vágni, le lehet írni, hogy háromszáztíz. A 260 km/h-s végsebesség természetesen nem ezért ennyi, mert nem tudna többet: elektronikai tiltás fogja meg a gépet.

Kívülről a már korábban bemutatott Abt Golf Gti-ről ismert első szoknya különbözteti meg az alapmodelltől, de extra az Abt által tervezett nappali világítás az autó elején. Megrendelés szerint 18 vagy 19 colos kerekeket szerelnek rá.