Jöhet még egy Audi kisautó

2010.03.09. 11:11

A márka vezérigazgatója szerint elegendő hely van az A1 és az A3 között egy harmadik modell számára. Egyes feltételezések szerint az A2-est támasztaná fel az Audi vezetése.

Egyelőre az Audi sem tudhatja, hogy az A1-es mennyire válik be, hisz épp csak bemutatták legkisebb típusukat. Az előző próbálkozás azonban egyértelmű bukás volt: az alumíniumkarosszériás, egyterű formájú A2-es hét évig volt piacon, de éves átlagban csupán 25 200 példány fogyott belőle, így csak veszteséget hozott az Audinak, mást nem. Ennek ellenére az a hír járja, hogy az Audi ismét egy hasonló formavilágú, magas kisautóval próbálkozna, hogy kitöltse az A1-es és az A3-as között tátongó űrt. Persze ha igaz is a spekuláció, Ingolstadtban nyilván tanultak a korábbi hibából: az új kisautó biztosan nem alumíniumból készül, és a formatervére is jobban odafigyelnek majd.

Az Audi első embere, Rupert Stadler egyelőre csak annyit mondott egy interjú során, hogy ő is látja a lehetőséget, hiszen bőven van még hely egy újabb kiskocsinak a palettán, ám arra még csak nem is utalt, hogy megkezdték volna a típus kifejlesztését. Így a legmerészebb feltételezések szerint sem bővülhet a választék az új modellel 2014 előtt, és ennek csak az egyik oka az óvatosság: a másik, hogy az Audi palettája már így is hatalmas, és a következő években tovább dagad: rövidesen érkezik az új A7-es, és több típus leváltása is elsőbbséget élvez, így az A6-os és az A3-as cseréjével sem várhatnak már sokáig, azaz aligha marad kapacitás a következő egy-két évben a pletykákban szereplő A2-es kifejlesztésére.