Új Vörös Disznót épített az AMG

2010.03.09. 14:11

Vadiúj biturbó V8-asát egy különlegesen átalakított S osztályban mutatta be az AMG, a legendás 300SEL 6.3 AMG versenyautó emlékére.

Az eredeti Vörös Disznó 1971-ben készült, és egyebek közt megnyerte a Nürburgringen rendezett 24 órás túrakocsiversenyt. A 300SEL 6,3-as 6,8 literesre felfúrt V8-as motorjából az AMG akkor 420 lóerőt hozott elő, ami akkortájt a korszak legerősebb versenyautói közé sorolta. A kései utódot hasonló recept alapján készítették: az alapja szintén az aktuálisan gyártott legnagyobb Mercedes, az S osztály, kerültek bele versenyülések és bukókeret, versenyautósan kemény futómű és persze egy brutális V8-as. Ez utóbbi az igazi újdonság: az M157-es 5,5 literes, ikerturbós motor az eddig használt 6,2 literes szívómotort váltja az összes AMG Mercedesben a következő néhány év során, de a Vörös Disznó második inkarnációjába építették először. A motor kétféle változatban készül majd: a gyengébbik 544, az erősebb 571 lóerős lesz – a demóautóba persze ez utóbbi került. Így a nagydarab jármű 4,3 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s sebességet.

Ez az AMG Mercedes persze aligha áll rajthoz bárhol is – azok az idők, amikor egy ekkora luxusautó még versenyképes volt a pályákon is, rég elmúltak –, így leginkább kiállítási tárgyként emlékezteti majd a közönséget a Mercedes gyári tuningrészlegének dicső múltjára.