Elöl hajt az egyes BMW?

2010.03.23. 14:55

Ha ön is ezt gondolja, téved, de legalább nincs egyedül: tízből nyolc vásárló szerint a legkisebb BMW már most is fronthajtású.

Egyelőre persze nincsen elsőkerék-hajtású BMW – ha a más márkanév alatt futó Minit nem számoljuk –, de ahogy korábban már beszámoltunk róla, már felmerült, hogy a cég szakítana a hagyománnyal. Az egyik érv az volt, hogy a kisebb modelleknél a vásárlók többsége – Norbert Reithofer vezérigazgató szerint 80%-uk – egyszerűen nem tudja, hogy az autójának mely kerekeit hajtja a motor. Ez részint persze azért van, mert a futóművet az ilyen, hétköznapi használatra szánt autóknál a BMW is a maximálisan biztonságot adó alulkormányzott viselkedésűre hangolja, azaz ezek az autók ugyanúgy az orrukat tolják kanyarban, mint fronthajtású riválisaik. Emellett a négyhengeres motorok teljesítménye sem akkora, hogy rendszeresen kipörgetnék a hátsó kerekeket, megindítva az autó farát, ha valakinek nem pont ez a célja velük.

A vásárlók többségének ugyan nem fontos, a BMW-nek viszont az lenne, hogy elsőkerék-hajtású modelleket is készítsen: egy-két ilyen autóval rentábilissá tehetnék a Mini önálló továbbfejlesztését, és nem kellene külső partnereket keresni a gyártáshoz. Ráadásul ez az építésmód olcsóbb és egyszerűbb is, mint az orrmotoros hátsókerék-hajtású megoldás, hiszen a gépészeti elemek nagy része egyetlen blokkba építhető.

A döntéstől a megvalósításig persze hosszú időnek kell eltelnie: még 3-4 év biztosan kell, mire az első ilyen autó elkészül, ha egyáltalán valóban végleges a döntés, és a BMW tényleg szakít legcsontosabb hagyományával.