Audi drifteléshez: MTM R8 GT3-2

2010.04.09. 15:35

Sokak fantáziáját megmozgatja az Audi R8, főleg azokét, akik ki is próbálták. Meggyőző ereje, német precizitása és gonosz megjelenése olyan vegyületet alkot, amely kívánatossá teszi szinte minden autóbuzi számára.

Bárcsak hátsókerekes lenne, fogalmazódott meg az MTM tuningcég vezetőiben - és a gondolatot tett követte. Ha már hozzányúltak, megerősítették a motort is egy kompresszorral, hogy minden helyzetben elegendő nyomatékot adjon le a hátsó kerekek elforgatásához. Az eredmény 560 lóerő lett, 580 Nm-rel párosítva. Ekkora erőhöz már differenciálzár is dukál, hogy teljes legyen az élmény - természetesen nem hagyták ki ezt sem a németek.

Módosították a futóművet is: állítható Bilstein lengéscsillapítókkal, 20 colos, kovácsolt felnikkel és 380 milliméteres tárcsákkal fokozzák a középmotoros autó élvezeti értékét. Hogy teljes legyen a kép, aerodinamikai csomagot aggattak rá - a hátsó szárny itt nem csak dísz, 317 km/h végsebesség mellett jelentős leszorítóerőt hozhat létre.

Példa nélkülit alkotott ezzel az R8-assal az MTM, állításuk szerint ez az egyetlen hátsókerék-hajtású Audi. Sötét sufnik mélyén ugyan már születtek tudomásunk szerint ilyen jellegű szentségtörések - más alapmodellekből -, de hivatalos tuningcégtől még nem került az utcára legálisan használható példány.