A jövő motorja: 142 lóerő literenként

2010.05.18. 14:14

Az autógyárak már elkezdték csökkenteni a motorjaik méretét, de a FEV nevű motorfejlesztő cég már most megmutatta, hol lehet az út vége.

fev engine

EDE (extremely downsized engine, azaz szélsőségesen lekicsinyített motor) nevű prototípusuk egy 700 köbcentis háromhengeres, turbófeltöltéssel, amelyet a hagyományos, 1,5 liter körüli négyhengeresek kiváltására terveztek. A teljesítménye 100 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 140 Nm, azaz a számok szintjén valóban egyenértékű egy dupla ekkora négyhengeressel, viszont a fogyasztása mintegy 12%-kal alacsonyabb lehet. A FEV szakemberei szerint a B és a C szegmens autóiba – azaz az európai átlagautók zömébe – jól illeszkedne egy ilyen motor. A konstrukció alapja egyébként a Smart háromhengerese, de a hengerfejet és a feltöltő rendszert teljesen áttervezték és a motor karakterét a nagyobb várható terheléshez igazították.

Az apró benzines mellett ugyanitt kifejlesztettek egy hétsebességes, hibrid hajtásláncok összeállítására alkalmas váltót is, amelyhez egy villanymotor és egy belső égésű motor csatlakoztatható. A szerkezet 390 Nm-nyi össz-nyomatékot visel el, és a fogyasztás további csökkentésére alkalmas. Ezek azonban csak afféle kirakatprojekteknek tekinthetők: a német cég szakemberei abban bíznak, hogy a megoldásaik felkeltik valamelyik nagyobb autógyártó figyelmét, és így megbízást kaphatnak szériagyártásra alkalmas motorok, sőt, teljes hajtásrendszerek kifejlesztésére.

A FEV persze nem az egyetlen cég, amely a hasonlóan kicsi motorokban látja a jövőt. A Fiat 900-as, turbós kéthengeresei is ugyanezt az iskolát képviselik, és úgy hallani, a Volkswagennél is fejlesztenek már az 1,2 literes TSI motoroknál is jóval kisebb benzineseket jövőbeli kisautó-családjaik számára.