A Hummer egy kis vacak

2010.05.23. 18:14

A Dartz Prombon képei méltatlanul járták körbe a világot – nem hittük volna, de az orosz terepjárónál van rondább. A trónkövetelő halad a korral: bálnapéniszbőr kárpitról itt már szó sincs, bioüzemanyaggal működik  a Knight XV.

Természetesen a legjobb elérhető páncélozással készítették el a túlélőautót a Conquest Vehicles cégnél: edzett acél golyóálló betétekkel, üvegszálas sárvédőkkel és 64 mm vastag üvegezéssel közel 5,5 tonna a súlya a monstrumnak. Hogy meg is tudjon mozdulni, egy 6,8 literes, 400 lóerős V10-est szereltek az orrába. Túlzott dinamizmust így nem várhatunk tőle, de feltehetően nem is ez volt a legfontosabb szempont a Knight XV tervezésénél.

A biztonság mellett a kényelem állhatott második helyen a teherautó méretű terepjáró megalkotásánál: többek között minibár, szivartartó és folyadékkristályos képernyők gondoskodnak az utasok szórakoztatásáról.

Ha szeretne egyet, igyekezzen a megrendeléssel – mindössze 100 darabot fognak gyártani a tervek szerint. 1500 munkaóra alatt készül el egy darab, természetesen kézzel gyártják őket.  Az ára pedig nagyjából 65 millió forint, ami a Dartz Prombonhoz képest aprópénz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.