Nem kell az 5-ös GT?

2010.05.26. 11:25

Túlárazott, és stilisztikai szempontból is kihívásokkal küzd – így fogalmaztak, nagyon udvariasan a BMW észak-amerikai részlegének munkatársai az ötajtós luxusautó kapcsán, ami egyelőre nagyon lassan fogy.

A kritikus észrevételeket elsősorban Rick Brekus, a BMW észak-amerikai értékesítési igazgatója fogalmazta meg. Elsősorban azt veti a cég központi vezetésének szemére, hogy a GT-t a gazdasági recesszió kellős közepén 4,4 literes, V8-as turbómotorral kezdték szállítani, igen magas áron. Így a premier óta csupán 1143 autót tudtak eladni. Ugyanakkor arra is utalt, hogy a csapott hátú, BMW-s mércével kétségtelenül kissé esetlen formát nehéz letolni a vásárlók torkán – nagyjából ezt jelenti virágnyelven a „stilisztikai szempontból kihívásokkal küszködik” kifejezés. Ugyanez lehet az oka, hogy a BMW helyi vezetői nemigen hisznek az eladások jelentős növekedésében, annak ellenére, hogy érkezik egy olcsóbb, hathengeres turbómotorral hajtott kivitel, a V8-ast pedig összkerékhajtással is forgalmazni kezdik a közeli jövőben.

Nem ez az első alkalom, hogy egy luxusmodellel nem sikerül eltalálni az amerikaiak ízlésvilágát. Hasonlóan fogadták egykor a Mercedes R osztályt, és a Volkswagen Phaeton forgalmazását is kénytelenek voltak leállítani Észak-Amerikában, annyira nem fogyott. Európa és Kína persze a felszínen tarthatja az 5-ös GT-t, de anélkül, hogy Amerikában sikeressé váljon, kevéssé valószínű, hogy az ötajtós óriás megéri a második generációt.