BMW M3 GT2 Art Car: száguldó festmény

2010.06.03. 12:24

A német gyártó visszatér Le Mans-ba, és ebből az alkalomból egy művészre bízták egyik versenyautójukat. Nem ez az első BMW Art Car és talán nem is az utolsó, de kétségtelenül egyike a leglátványosabbaknak.

Az alap az M3 GT2 volt, amellyel a Ferrari és a Porsche versenygépeinek háttérbe szorítása volna a BMW célja a világ legrégebbi hosszú távú autóversenyén. Az amerikai Jeff Koonst is a verseny legjellegzetesebb mozzanata, az éjszakai száguldás ihlette meg: a fekete alap és a színes csíkok azt az érzést keltik, mintha az 500 lóerős versenyautó már álló helyzetben is száguldana. „Ezek a versenyautók olyanok, mint maga az élet: erőteljesek, duzzadnak az energiától. Részt kaphatsz belőle, magával ragadhat ez az energia. Szerettem volna ezt az érzést kifejezni az autón keresztül” – mondta a művész az autó bemutatása kapcsán.

Ha az Art Car sugallta hipertér-ugrásra nem is képes, az M3 GT2 a BMW legjobb gyári túrakocsi-pilótáival áll rajthoz Le Mans-ban másfél hét múlva: a gyári autót Andy Priaulx, Dirk Müller és Dirk Werner kormányozza majd. A BMW legutóbb 1999-ben vett részt gyári csapattal a 24 óráson, és akkor aranyérmet hozott nekik a Williamsszel építtetett nyitott prototípus. Az persze nagy meglepetés lenne, ha az M3 GT2 már az első évében hasonló sikert érne el, de arra azért számíthatunk, hogy az autó megizzasztja majd a GT kategória legjobbjait.