Tömegbaleset a Ferrari Challenge hétvégén

2010.06.13. 20:36

Az egyik legizgalmasabb vonalvezetésű német pályán, a Hockenheimringen rendezték a Ferrari Challenge soron következő versenyeit. Válint Tibor és a Warm Up Racing csapata a bajnokságot jelenleg vezető Oliver Morley kizárása után azzal a nem titkolt szándékkal érkezett a helyszínre, hogy megpróbálja átvenni az első pozíciót.

A pénteki szabadedzésen ismerkedett Válint először élőben a hockenheimi versenypályával. Szimulátoron már a végletekig kivesézték a lehetőségeket a csapat technikai vezetőjével, de a Ferrari F430-asból némileg másképp nézett ki az aszfaltcsík.

Eleinte minden rendben ment, a magyar versenyző egyre jobb köröket futott, és megpróbálta feszegetni a határokat, ám az edzés vége fele a hírhedt Motodrom bejáratánál túlságosan megcsúszott, majd menetiránnyal szemben mintegy 200 km/órás sebességgel nekisodródott a betonfalnak. A Ferrari  pár pillanatra felpattant, de néhány másodperc után összeroncsolt hátsóval földet ért. Az edzést megszakították, a csapat pedig nekiesett a fekete Ferrarinak.

Ötórás küzdelem után feladták a szerelők. Annyira torzultak a tartóelemek az autó hátuljánál, hogy nem lehetett rendesen megjavítani a helyszínen, így a szombati időmérőkre a piros tartalékautót állították hadrendbe. Pár óra szerelés és matricázás után már versenykész is volt.

Az első időmérő eleje még vizes pályán zajlott, ám folyamatosan száradt fel, így egyre jobbak lettek a körülmények. Mindenki megpróbálta minél későbbre tolni a leggyorsabb körét. A Warm Up Racing is ezt tette. A pole pozíciót érő 1:50:732-es gyors kört elvették Válinttól, mivel sárga zászló mellett futotta, pedig a bizonyos hármas szektorban akkor volt a leggyorsabb. Elég sajátságosan értelmezték a szabályt a pályabírók: nem csak a magyar pilótát, hanem még 10 versenytársát sújtották ítéletükkel. Így végül Válint csak a 9. helyet szerezte meg és a középmezőnyből indulhatott, ami további bonyodalmakat okozhatott számára a sűrű forgalom miatt.

A délutáni, második időmérőre a magyar csapata átállította a futóművet. Ennek meg is lett az eredménye. Válint 2,5 másodperccel jobbat futott, mint az előző kvalifikációs futamon, de ez végül csak az ötödik startpozícióhoz lett elég. Mindössze 0,4 másodperccel maradt el a hazai pályán versenyző Wido Roesslertől.

A vasárnapi déli, első verseny startját mindenki megúszta baleset nélkül. Nem úgy az első kör derekánál található hírhedt visszafordító kanyart. A mezőny mintegy negyede ütközött és még utólag is igen nehezen rekonstruálhatóak az események. Válint Tibor is belekerült a sűrűjébe, de szerencsére csak a Ferrari eleje kapott pár pofont, így folytathatta a versenyt a 9. pozícióban. Taktikus autózással végül feljött az ötödik helyre és ezzel 8 pontot szerzett a bajnokságban. A versenyt a német Dirk Adamski nyerte, a második Scheltema Fons és Marco Galassi előtt.

A szokásos technikai ellenőrzés után a csapat kezelésbe vette a piros Ferrarit és orvosolták az elszenvedett harci sérüléseket a délutáni futamig.

A második verseny rajtját remekül kapta el Válint Tibor. A harmadik kanyart már másodikként vette. A mögötte haladó Dennis Andersen viszont a kör vége előtt egy jobbosban elnézte a féktávot és kilökte Válintot. A dán kiállt a bokszba, a magyar pedig visszaesett az utolsó helyre. Innen küzdötte fel magát a 9. pozícióba, amikor a kuplung tönkrement, és feladni kényszerült a futamot, amit a német Gelf nyert, honfitársa, Roessler előtt. Skryabint intette le a kockás zászló harmadikként.

Válint így mindössze két pontot szerzett. Pillanatnyilag Morley pontjait még nem törölték a hivatalos tabelláról, így ő az első 66 ponttal, Marco Galassi vette át a második helyet 50 ponttal, őt követi a magyar, két ponttal lemaradva.

A következő Ferrari Challenge versenyhétvége július közepén lesz a spanyolországi Valenciában.

A versenyekről bővebben a www.warmupracing.hu oldalon olvashatnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.