Képeken az új Mercedes CL

2010.06.17. 14:33

Küszöbön a nagy kupé modellfrissítése, így – mintegy véletlenül – felbukkant néhány kép a gyártó holland honlapján.

Ahogy a többi gyártó, a Mercedes is kötelességének érzi, hogy a modellciklus második felére átszabja típusai külsejét. Előfordul azonban, hogy az igyekezetet feleslegesnek érezzük – ahogy most, a CL esetében is. A gigászi kupé igazán jó fellépésű volt, és az az érzésünk, a változtatások csak rontottak az összképen. Az első fényszóró nagyobb lett, és divatos LED keretet kapott, a hűtőmaszkot pedig kiugróbbra szabták. Önmagában nem disszonáns megoldás, de az alapvetően változatlan karosszériához messze nem illeszkedik olyan harmonikusan, mint a kifutó modell orra.

A modellfrissítéssel együtt érkeznek a CL-be a Mercedes új hat- és nyolchengeresei. A CL350 jelzésű alapváltozatba a korábbi 3,5 literes V6-os egy vadonatúj változata kerül, 90-ről 60 fokra összecsukott hengerszöggel, egyenletesebb járással, közvetlen benzinbefecskendezéssel és 306 lóerős csúcsteljesítménnyel. A CL500-as 5,5 literes szívó V8-asát 4,6 literes, ikerturbós nyolchengeressel váltják le, amely 435 lóerő és 700 Nm leadására képes. A CL63 AMG-ben sem az eddig használt 6,2 literes motort alkalmazzák, hanem az új 5,5 literes biturbó-V8-ast a maga 544 lóerejével és 800 Nm-ével. Egyedül a V12-es kivitelek maradnak változatlanok.

Az átdolgozott CL premierjét hivatalosan csak ősszel, a Párizsi Autószalonon tartják, bár valószínű, hogy a gyári sajtóanyagot már a nyár folyamán elérhetővé teszik.