Közösen építhet motort az Imprezába a Subaru és a Cosworth

2010.06.18. 13:17

Elképzelhető, hogy a két cég új, 1,6 literes boxermotort fejleszt az Impreza WRX-hez.

Mindkét cég óriási tapasztalatokkal bír a versenysport területén, idén a Cosworth-t újra láthatjuk a Forma-1-ben, a Subaru pedig komolyan fontolgatja, hogy 2012-ben visszatér a WRC-be. Ehhez azonban két dologra van szükség, szoros együttműködésre a Cosworth és a Subatu között, valamint új szabályokra a raliban. Könnyen elképzelhető, hogy az FIA WTCC és WRC eseményein ugyanazt az 1,6-os turbómotort kell majd használni a jövőben, az FIA ugyanis szeretné minél környezetbarátabbá tenni ezeket a versenyeket.

Az egyelőre nem tiszta, hogy a motor utcai változatát csak a WRX-be szerelik-e be, vagy a WRX STi is ugyanezt kapja majd, illetve arról sem nyilatkozott a Subaru, hogy az FT-86-tal mi lesz. Sokan már most aggódnak, hogy az új motor nem lesz elég izmos, de nem kell félni, az 1,6-os boxerrel szerelt utcai gép teljesítményét 250 lóerő környékére teszik a szakértők - a versenyautók természetesen ennél is jóval erősebbek lesznek.