Morzsányi autó a McLaren-tervezőtől

2010.06.28. 16:33

Hosszas beetetés után minden kiderült Gordon Murray forradalminak kikiáltott városi autójáról. Háromszemélyes és magasabb, mint amilyen széles, de ilyen ajtaja csak néhány elborult sportkocsitanulmánynak volt.

Gordon Murray, aki előbb a Brabham Formula 1-es istálló leggyorsabb autóit tervezte, majd a McLaren F1 szupersportkocsiját álmodta meg, néhány éve új vállalkozásba kezdett: azt ígérte, a végeredmény a legjobb városi jármű lesz, amit valaha készítettek. Most elkészült a végeredmény, a T.25, és bár azt nem tudjuk, hogy tényleg jobb-e, mint a konkurensek, egész biztosan szokatlan. A fura szerkezet 2,4 méter hosszú, 1,3 méter széles és 1,4 méter magas, azaz minden irányban jóval kisebb, mint egy Smart, mégis hasznosabbnak tűnik annál. Itt ugyanis három ülést alakítottak ki – a sofőr elöl középen, az utasok kétoldalt, kicsit hátrébb foglalhatnak helyet, akár a McLaren első utcai sportkocsijában – és a csomagtér is rugalmasabban bővíthető, 160–720 liter szállítható, persze a legnagyobb kapacitás elérésekor már csak egyetlen fő fér a járműbe. A legérdekesebb részlet azonban kétségtelenül az ajtó megoldása: a műanyag karosszéria első fele előrebuktatható, ami a tervező szerint elsősorban kis helyen való parkoláskor jön jól, bár az az érzésünk, esőben inkább kellemetlen, hogy az autó kinyitásakor a belső tér is elázhat.

A jármű építésmódja szokatlan módon inkább a motorkerékpárokat és versenyautókat idézi, mint a nagyszériás személyautókat: az alap egy csőváz-szerkezet, erre kerül a műanyag burkolat. A tervező szerint azonban így is legalább akkora biztonságot nyújt, mint egy önhordó karosszéria, és ami a lényeg, a gyártás viszonylag kis befektetéssel, kis alapterületen, gazdaságosan folytatható. Ráadásul a végeredmény kifejezetten könnyű: üresen 575 kilogrammot nyom a T.25. Az autó mozgatását ötsebességes, automata kuplungos váltón keresztül egy 51 lóerős, 660 köbcentis, háromhengeres benzinmotor végzi, amelyet a két hátsó tengely közé építettek. A végsebességet elektronika korlátozza 145 km/h-ra, a 100 km/h-s sebességet pedig 16,2 másodperc alatt éri el a kisautó. A méretein kívül, amelyek lehetővé teszik, hogy akár keresztben parkolhasson egy hosszanti használatra tervezett parkolóhelyen, a kiskocsi másik nagy előnye a 3,8 literes átlagfogyasztás.

Murray azt tervezi, hogy a T.25-öst és elektromos testvérmodelljét, a T.27-est két éven belül gyártani kezdi, de a cél egyértelműen az, hogy a jármű licencét el tudják adni olyan külső cégeknek, amelyek megpróbálkoznának az autógyártással, de tervezői kapacitásuk nem megfelelő, vagy egyszerűen nincsen elegendő tőkéjük egy komolyabb autógyár felszerszámozásához. Arról egyelőre nincs pontos információnk, hogy mennyibe kerül majd egy-egy példány, de az az érzésünk, a Smartnál vagy a Toyota iQ-nál mindenképp olcsóbb lehet.