Két új KTM autó a láthatáron

2010.07.05. 15:44

Az egyik átdolgozott X-Bow úgy gyorsul, mint egy motorkerékpár, a másikhoz viszont szélvédő is jár.

Eleinte úgy nézett ki, az ultrakönnyű sportkocsi bombaüzlet, de kiderült, hogy egy válság túléléséhez túl drága és öncélú. Épp ezért most a koncepció megváltoztatásával próbálnak ismét kelendő terméket faragni a szellős kétülésesből. Ha igazak a hírek, az első változat, az X-Bow R félelmetes dinamikájával próbálja meggyőzni a potenciális vásárlókat. A 2 literes TSI turbómotort, amely az Auditól jön, kissé felpiszkálják, így 240 helyett 300 lóerős lesz, 3 másodpercre szorítva le az ultrakönnyű sportautó gyorsulási idejét 100 km/h-ra. Így valóban kevés ellenfele marad a gépnek kanyargós úton és rövid távú gyorsulásban, azaz azokon a területeken, ahol eddig is a legjobbak közé tartozott.

Ugyanakkor az az érzésünk, hogy szélesebb réteget foghatnak meg a másik verzióval: az X-Bow T, azaz Touring olyan felszerelést kap, amely hosszabb távú túrázásra is alkalmassá teszi. Csomagtároló rekeszeket alakítanak ki rajta, sőt, még szélvédője is lesz, így elképzelhető, hogy bukósisak nélkül is lehet majd vezetni. Ez a kivitel ugyan marad 240 lóerős, viszont komfortban közelebb jut a Super Seven utánzatokhoz, illetve a Lotus Elise-hez, így a többszörösére nőhet a típus piaca.

Korábban azt is hallani lehetett, hogy a KTM esetleg feladja az egész X-Bow projektet, de úgy néz ki, a típus kapott még egy utolsó esélyt. Ha azonban a két új kivitel sem lesz elég, hogy a gyártást évi 1–2 ezer példányra növelje, ahol már hasznot hajt a típus, az alighanem az osztrákok autós kitérőjének végét is jelenti.