Négy új Lotus a láthatáron

2010.07.12. 13:41

Gyökeres változások várhatók a Lotusnál a közeljövőben: úgy látszik, a Ferraritól érkező vezérigazgató által elvetett magok kezdenek szárba szökni. Teljesen új modellpalettát szeretnének bemutatni a Párizsi Autószalonon – az új Esprit mellett még három tanulmányautót.

Nemrég küldte szét a Lotus a felmondólevelet kereskedőinek, amely értelmében két év múlva megszüntetik a szerződéses viszonyt velük. Ebből már sejthető volt, hogy új hálózatot szeretnének felépíteni, aminek hátterében a modellpalettájuk átdolgozása lehet. Pletykák szerint a Porschét és a Ferrarit vették célba, vagyis a talán két legsikeresebb sportkocsigyártónak szeretnének konkurenciát csinálni.

Ehhez teljesen új modellekre van szükségük, amelyekből egy egész csokrot be fognak mutatni az őszi Párizsi Autószalonon. A többször elővett, majd újra elvetett Esprit mellett két orrmotoros GT-re, valamint egy roadsterre is számíthatunk. Ha valóban ekkora offenzívát indítanak az angolok, és olyan következetesen követik elveiket, mint az Elise-nél, remek új autók születhetnek.