Kilencedik sebesség a Mercedesnél?

2010.07.19. 12:00

Nem új játék a kinek erősebb az apukája című, de a legtöbben óvodás korukra kinövik. A Mercedes viszont csak jövőre megy suliba, legalábbis az alapján, amit automata váltó fronton művelni készül.

7gtronic

Nem lehetünk persze igazságtalanok, a Lexus, az Audi, a BMW és a Jaguar is ugyanabban a homokozóban lapátolja egyre púposabbra a vödröt, hiszen a Mercedes egyébként kiváló hétfokozatú váltójára ők tromfoltak nyolcsebességesekkel. A fokozathalmozást persze meg lehet magyarázni, inkább az a kérdés, hogy megéri-e a kisebb terhelhetőség, a nagyobb méret és tömeg, illetve a komplikáltabb felépítés a kicsivel jobb hatásfokot. Több fokozattal ugyan közelebb lehet jutni az aktuális sebességhez és terheléshez optimális áttételhez, de az összes fokozatot egy-egy komolyabb gyorsításnál soha nem használják az ilyen szerkezetek: legfeljebb négyet-ötöt választanak ki, hogy ne vigyenek el túl sok időt maguk a kapcsolások. Ha szigorúan vesszük, egy jól áttételezett ötfokozatú automatához képest a több sebesség csupán néhány százalékos fogyasztáscsökkenést hoz, viszont sokkal komplikáltabb mechanikai és elektronikai felépítést és többszörösen drágább gyártást.

Amiért mégis erőltetik a gyártók, az ugyanaz, amiért az eldobható borotvák gyártói sem állnak meg a pengeszaporításban, és a fényképezőgépekben sem elég soha a megapixel. Hiába elegendő két vagy három penge, illetve hat-nyolc megapixel az optimális működéshez, a vásárlók egy része a több biztosan jobb elv alapján választ. Ráadásul épp a luxusautók vásárlói közt sok az ilyen szemléletű – ezért van 12 henger akkor is, ha hat épp elég lenne, hisz az presztízst ad, és ugyanígy van már a sebességi fokozatok számával is. Bár manapság még a kilenc sebességre is hitetlenkedve ingatják a fejüket a szakértők, szerintünk lesz itt még 12 sebesség, ha kell, ha nem, hisz ezt diktálja az üzletemberek logikája: a növekedés kényszer, és aki lemarad, az kimarad.