Félmillióért adják az új Porschét

2010.08.01. 09:09 Módosítva: 2010.10.16. 12:11

Már a Genfi Autókiállításon is sejthető volt, hogy a Porsche által bemutatott, 918 Spyder névre keresztelt koncepcióautó csak ideig-óráig marad meg koncepcióautóságában. Az aprólékosan, minden részletében kidolgozott tanulmányautót már akkor is széria érettnek érezte a közönség, így nem meglepő, hogy a héten végre bejelentették: izzítják a gyártósorokat, jön a 918 Spyder.

A kiállításon szereplő modellt egy benzines, 500 lóerős V8-as, és három dara kisebb villanymotor mozgatta. Az összkerékhajtású sportautó legfeljebb 718 lóerős teljesítményt tudott leadni: a gyáriak 3,2 másodperces 0-100-as sprintet ígértek, 320 km/h-s végsebességet, és 7:30-nál jobb időeredményt a Nürburgringen.

A szériagyártású modellek sem lesznek ennél lassabbak: bár részletes technikai adatokat még nem közölt a Porsche, a szöveges brossúra alapján a hajtás nagyjából ugyanilyen lesz a kereskedésben majdan megvásárolható 918 Spyderben is.

Arról egyelőre nincs információ, valójában mikor indítják el a sorozatgyártást, de árkalkulációk már napvilágot láttak, és ezek alapján a villanyos Porsche nem lesz olcsó: félmillió eurót, azaz közel száznegyvenöt millió forintot kell majd átutalni a márkakereskedőnek, ha ránk tör a birtoklási vágy.