Tíz halott Ferrari

2010.08.22. 17:48

Ahogy a képeket elnézzük, nem is volt olyan nehéz végezni ezekkel a vasakkal. Ezek az autók egyrészt szeretnek menni, másrészt a tulajdonosok többsége is szeret menni, méghozzá gyorsan. De az is egyértelmű, hogy nem minden esetben pilóta hiba végzett a több tízmilliós értékű luxus kocsikkal: némelyikük magától, mindenféle előjel nélkül gyulladt ki, és égett porrá.

Az elmúlt kilencven napban legalább kilenc darab Ferrari 458 Italia modell tört össze - vagy gyulladt ki. Persze lehet még egy-két darab, melyeknek képei nem járták körbe véres kardként az internetet, de ez a kilenc biztos, és ez a kilenc egyben azt is jelenti, hogy átlagosan tíz naponként megsemmisül, jobb esetben csak megsérül egy ilyen sportkocsi.

Némely esetről mi is írtunk már korábban, de most lássuk egyenként a kilenc balesetet.

0.

A hivatalos törésteszten szétbombázott Ferrari – ez nyilván nem számít, ezért is jelöltük nullával.

1.

Az első baleset, mely elérte a nyilvánosságot, Lengyelországban történt. A szemtanúk szerint 100-120 kilométer per órával haladt a piros sportautó egy kereszteződés felé, ahol egy kisbusz fordult ki elé. A sofőr korrigálni próbált, de végül egy Volkswagen Borának ütközött.

2.

Ezt a fotót Spanyolországban lőtték. A Ferrarit tréler vitte Barcelona felé, láthatóan nagy sebességgel ütközött korábban. Hogy közúton, vagy versenypályán, azt nem tudni.

-

-

-

3.

Ez a baleset Csehországban, esős körülmények között, versenypályán történt.

-

-

-

-

4.

Itt gyulladt ki először Italia 458. Az autó sofőrje Párizs utcáin haladt kis sebességgel, amikor lángokat látott felcsapni Ferrarija hátsó részénél. Egy járókelő segített neki eloltani a tüzet.

-

5.

Ezt a Ferrarit Szaúd-Arábiából Londonba szállították – volna. A londoni Heathrow reptéren azonban tűz ütött ki a helyiségben, ahol tárolták, és csak a hamvaira találtak rá később.

-

6.

Egy Svájci szerpentinen fotózták le ezt az autót: magától kapott lángra.

-

--

-

-

7.

Stílusosan, Maranellóban, Olaszországban törte össze tulajdonosa mindössze egy napos autóját. Nyilván nem ez lett élete legkellemesebb napja.

-

-

8.

Anglia. A tulajdonos a mellette ülő fiatal nőnek szerette volna megmutatni, hogy közeli vérrokonságban áll Michael Schumacherrel, de a Ferrari gyorsabb volt: a kocsi hátulja hirtelen kitört, majd egy szalagkorlátnak csapódtak.

-

9.

A legújabb eset Californiában történt. A Ferrari Italia 458 nemes egyszerűséggel kigyulladt, és szemmel láthatóan majdnem teljes egészében elégett.

-

Képek: Wrecked Exotics