Elkészült az új Chevrolet Aveo

2010.09.08. 11:59

Egész lendületes jelenség az új ötajtós kisautó, és már dízelmotorral is kapható lesz.

Az Aveo – leánykori nevén Kalos – volt az utolsó igazi tömegmodell, amelyet a GM még a Daewootól örökölt, és ezt a modellfrissítéssel sem tudták feledtetni. Az eladások is csak azokban az országokban voltak kimutathatók, ahol az ár fontosabb tényező volt bármi másnál, így az új Aveo fontos esély a GM olcsó márkája számára: a korszerű kisautóval esélyt kapnak rá, hogy Európa legnépszerűbb kategóriájából nagyobb szeletet hasítsanak maguknak.

Ha csak a megjelenésen múlik, aligha lesz nehéz új híveket szerezni. A meredek övvonallal, a dupla kerek első lámpákkal és a rejtett hátsó kilincsekkel az Aveo egészen dinamikus karakter. A tervezőknek sikerült elérniük, hogy ne legyen annyira jellegtelen, mint a Kalos, ugyanakkor nincsenek olyan szélsőséges részletei, amelyek riasztóan hathatnának. A külső azonban nem teljesen őszinte: a motorválaszték alapján nem valószínű, hogy bármelyik kivitele is lendületesebben menne, mint a konkurencia. Egyelőre az európai vetélytársakra jellemző turbósítási hullám is elkerüli a kis Chevyt, a benzines választék két egyszerű, és nyilván olcsón előállítható négyhengeresből áll, egy 86 lóerős 1,2 literesből és egy 100 lóerős 1,4 literesből. Újdonság, hogy már az Aveo is elérhető lesz dízelmotorral: a Fiat-eredetű 1,3 literes, kis turbódízel 75 és 95 lóerős változataival lesz elérhető a típus. A motorokhoz 5- vagy 6-fokozatú kézi, illetve 6 sebességes automata váltó csatlakozhat.

Az új Aveóval a GM elsősorban Európában és Ázsiában szeretne előbbre lépni, de nem kizárt, hogy Észak-Amerikában is bevetik majd a Honda Jazz/Fit és a Ford Fiesta ellenfeleként. Az ázsiai és az amerikai piacokon persze kelendőbbnek ígérkezik a négyajtós szedán kivitel, amelyet később mutatnak be. Az Aveo szériaváltozatának premierjét néhány hét múlva tartják a Párizsi Autószalonon, de úgy tudjuk, a forgalmazás meglepően sokára, valamikor a jövő év második felében indul.