Megmutatja az Opel a háromajtós Astrát

2010.09.08. 17:02

Ahogy az elődöt, ezt is GTC-nek hívják, de egyelőre csak nézegethetjük. Az Opel a Párizsi Autószalonon csak tanulmányautóként mutatja be.

Az, hogy a gyáriak minek nevezik, persze nem változtat a lényegen: a háromajtós Astra gyakorlatilag készen van, legfeljebb néhány apró részlet változhat a gyártás beindításáig. Ahogy az előző generáció esetében, itt is sokkal sportosabbra szabták a GTC-t az ötajtósnál és a kombinál. Az övvonala a hátsó kerekek felett sokkal masszívabban ugrik ki, a szélvédő laposabbnak hat, és az oldalablakok íve is dinamikusabb. A tanulmányon csak a gigászi felnik tűnnek túlzónak, de az sem kizárt, hogy ilyenek kerülnek majd az OPC kivitelre. Ugyanakkor a tervezők figyeltek rá, hogy maradjanak a családi kötődésre utaló jelek. A lámpák és a hűtőmaszk, illetve az autó sziluettje közös a többi karosszériaváltozattal, így a típus könnyen azonosítható.

A tanulmány státus a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Opel nem akarta átengedni a lehetséges vásárlókat a Fordnak, de a széria GTC csak jövőre lesz gyártásra kész. Várhatóan tavasszal tartják a sorozatgyártású kivitel premierjét, és legkorábban 2011 második felében kezdődhet a forgalmazás.