Leszakad a pofád: Ariel Atom V8

2010.09.12. 16:27

Aki vezette, senki nem panaszkodott teljesítményhiányra. Közúton félgáz is sok neki, pályán pedig gyakorlott kéz kell, hogy ne kerüljön azonnal a kavicságyba. Az Ariel Atom már a kompresszoros négyhengeressel is befogta minden lóerőhuszár száját, ennek ellenére elkészítették az angolok a V8-as változatot.

Állítólag a Suzuki kétkerekű divíziójának mérnökei fejlesztették ki a háromliteres, alig 90 kilós, alumíniumblokkos V8-ast, amely utcai kivitelben is 482 lóerőt teljesít. A versenyváltozatban sikerült még találni egy kis tartalékot, így 507 lóerő áll szemben 523 kilóval, ami józan ésszel felfoghatatlan súly-lóerő arányt jelent. A 2,4 másodperces százas sprint, illetve a 322 km/h-s végsebesség a teljesen nyitott, kifordított csővázban semmiképpen sem ajánlott mindenki számára, ezért a 25 darabra korlátozott mennyiség méltányosnak tűnik.

Ekkora fejlesztési felhajtásnak egy 25 darabos szériához persze megvan az ára: 183 ezer euró, vagyis mintegy 50 millió forint nem kevés pénz egy karosszéria nélküli gépért, még akkor is, ha aranyszínűre festik a csővázát. Ha Jeremy Clarksonnak kissé eltorzult az arca a négyhengeres Atom tesztelése közben, a V8-assal vélhetően nem úszná meg ép bőrrel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.