Jó hír: kenik már az új M5-ösnek

2010.09.14. 18:15

Alig két hónapja búcsúztattuk a sokak szerint legjobb M5-öst legendás V10-es motorjával együtt, de már várjuk az utódot. Igaz, minden bizonnyal az X5M-ből ismert dupla turbós V8-as átdolgozott változatát kapja meg az F10-es M változata, de csalódást nem fog okozni.

Ha már a Nürburgringre viszik tesztelni az alig álcázott prototípust, az csak azt jelentheti, hogy nincs messze a bemutató. A félmegyényi német versenypályán gyakorlatilag közszemlére teszik ki a tesztautót, hiszen rendszerint tucatnyi kémfotós ólálkodik a jól belátható kanyarok körül – így szinte biztosra vehető, hogy a tesztekről órákon belül kiszivárognak a felvételek.

Meggyőzőnek tűnik az új M5-ös produkciója, amit öblös hangaláfestéssel mutat a videón. A két hengert két turbóra cserélő bajorok feltehetően már a finomhangolással foglalatoskodnak – erre a legalkalmasabb a közutakra jellemző kanyarokból álló mintegy 20 kilométeres aszfaltcsík, amely kellően próbára teszi a lóerőkben nem szűkölködő autókat. Olyannyira, hogy az M5-ös stuttgarti és ingolstadti konkurensei bennfentes információk szerint egyetlen kör alatt is túlmelegszenek, míg az új F10-es lényegesen jobban bírja a vegzálást.

Videó: Bimmerpost