Alfából lesz az új Dodge Viper

2010.09.21. 06:43

Néhányan már láthatták is a 2012-ben bemutatkozó típus első terveit – állítólag kísértetiesen emlékeztet az Alfa Romeo sportkocsijára.

viperphotoshop

A Vipert képzeletben már a kipusztuló modellek listájára tette a szakma az alapján, amit a Fiattól eddig hallottunk. A V10-es kétüléses gyártását le is állították, és egyetlen szó sem esett még az utódról. Idáig. A Chrysler-kereskedőknek tartott prezentáción ugyanis kiderült, hogy lesz utód. Sergio Marchionne, a Fiat és a Chrysler vezérigazgatója tett ígéretet az új típus 2012-es bemutatására, de beszélt egy lehetséges Jeep pick-up, egy férfiasabb fellépésű egyterű, valamint a Sebringet felváltó 200-as fejlesztéséről is.

A szemtanúk szerint a Viper harmadik generációja az Alfa 8C-e emlékeztet, persze a Dodge palettára jellemző orrkialakítással. Egy efféle lépés logikus is lenne, hiszen a 8C is Maserati-alkatrészekre épül, és az olasz sportkocsigyártónak épp elég kihasználatlan kapacitása van, hogy felvállalja saját modelljei mellett az új Viper gyártását is. Egyelőre bizonytalan, hogy az új modell teljes egészében olasz technikára épül-e – különös volna a kicsi, de pörgős európai nyolchengeresek fémes üvöltését hallani egy Viper orrából – vagy a stílus kedvéért nagy, nyomórudas amerikai V8-ast kap-e.

Lassan áll össze a Chrysler és a Fiat közös fejlesztésű, új modellpalettája, de egy-két éven belül megérkeznek az első új modellek, és ha minden igaz, az évtized közepére teljesen összefésülik a kínálatot. Ez mindkét cégnek komoly hasznot hozhat, hiszen a fejlesztési és gyártási költségek megosztásával a Fiat és a Chrysler működése egyaránt hatékonyabbá válhat.