Maserati, villámgyors, kőkemény

2010.09.21. 15:48 Módosítva: 2010-10-13 19:20:05

Ez már tényleg telivér sportkocsi lesz – így szól az olaszok ígérete. Az alap továbbra is a Gran Turismo, de minden részletét átdolgozták, hogy igazi utcai versenyautónak érződjék.

A Gran Turismo, ahogy a neve is mutatja, egyértelműen gyors, kényelmes 2+2 üléses túrakupénak készült, amellyel nem okoz gondot letekerni néhány száz kilométert megállás nélkül. Sok lehetséges vásárló azonban túl puhának találta a 405 lóerős sportkocsit, sőt, a 440 lovas S kivitelt is – őket célozták meg az MC Stradale kivitellel, amelyet a Párizsi Autószalonon lepleznek le néhány napon belül. A különbség elsőre nem különösebben látványos, hiszen a forma keveset változott, csupán néhány ponton módosították a lökhárítókat, hogy növeljék az autóra ható leszorítóerőt. Önmagában a motor 450 lóereje sem jelenthet érezhető változást a dinamikában, legfeljebb a versenypályán hozhat néhány tizedet – de itt nem is ez a lényeg, hanem az új hangolás. Az MC Stradale egyfelől könnyebb lesz valamivel – például kimaradnak belőle a hátsó ülések –, másrészt az ígéretek szerint az átdolgozott futómű még sokkal pontosabb irányíthatóságot eredményez, miközben az autó nem lesz kényelmetlenebb.

A Maserati Gran Turismo MC Stradale gyártását valamikor a jövő év elején kezdik meg, és egy-egy példány nagyjából 125 ezer euróba, azaz napi árfolyamon átszámítva 35 millió forintba kerül majd.