Egy Mercedes is lehet borzalmas

2010.09.27. 14:16

Az MB Tech tanulmánya olyan jövőképet vázol, amelynek a megvalósulását nemigen szeretnénk megérni. A lényeg persze a sok érdekes ötlet, de a csomagolást megoldhatták volna jobban is.

A Reporter fantázianevű furcsaság a Mercedes haszonjármű-tervezőinek agyszüleménye. A lényeg persze a környezetbarát hajtáslánc, amely valójában nem is létezik, hiszen eddig csupán egy életnagyságú makett készült el, valós tartalom nélkül. Az elképzelés az, hogy a Peugeot megoldásához hasonlóan az első kerekeket hajtaná a belső égésű, 1,2 literes, 101 lóerős motor, míg két villanymotor tekerne hátul, 94 lóerő összteljesítménnyel. A villanymotorokat külső forrásból is tölthető lítiumakkumulátorok táplálnák, így csak elektromos hajtással 55, a hagyományos motort is használva pedig 300 km-t tehetne meg az autó egy töltéssel. További érdekesség a vászontetőbe integrált napcella-sor, amely 266 W elektromos teljesítményt szolgáltat napfényes időben.

A manapság már szokványosnak mondható konnektoros hibrid burkolata az, ami igazán megdöbbentő. A Reporter egy fura kisteherautó-féleség, amelynek a platóját ferdén kifeszített vászon burkolja, elöl viszont modernkedő, gömbölyded kabin látható. Az összképet fémszínű idomok teszik teljessé, amelyek azt az érzést keltik, mintha az autó vázszerkezete kilógna a karosszéria burkolólemezei között. Külön-külön akár jópofának is tűnhetnének a megoldások, de valahogy olyan szerencsétlen arányokat sikerült kialakítani, hogy egyáltalán nem csodálkozunk a Mercedes-jelvény hiányán.

Nem valószínű, hogy a 130 km/h elméleti végsebességű gép ebben a formában eljutna a szériagyártásig, ami nem is feltétlenül baj, viszont a hozzá képzelt műszaki megoldások, amelyeket a tervezők szerint egy-két éven belül gyárthatnának, könnyen felbukkanhatnak a Mercedes haszonjárműveinek következő generációiban.