A BMW 1 M épp csak kinézett a lepel alól

2010.10.07. 12:32

Bár úgy tűnt, már a Párizsi Autószalonon megláthatjuk, a legkisebb M-es modell épp csak átutazott a francia fővároson – még a kabátját sem vette le.

A BMW ezúttal hosszúra nyújtja a várakozást, és előzetesekkel próbálja fenntartani a közönség érdeklődését. A Ponyva Párizsban ugyan nem került le az 1-es sorozat M változatáról, amely sokak szerint koncepciójában sokkal közelebb áll az első generációs M3-ashoz, mint nehéz, nyolchengeres névrokona. A Párizsi Autószalonra ugyan nem jutott el az új gép, de azért kitették a városba néhány fotó erejéig, igaz, a ponyvát nagyrészt rajta hagyták – talán így sikerül fenntartani az érdeklődést még három hónapig. A premiert ugyanis a jövő év első napjaiban megrendezésre kerülő Detroit Motor Show-ra halasztották – alighanem azért, mert arra számítanak, hogy Észak-Amerikában lesz a legnagyobb a kereslet a legerősebb 1-es iránt.

A képek nem túl beszédesek, de néhány részlet azért látható: feltűnőek a sárvédő-szélesítések, a nagyméretű felnik és az alacsony oldalfalú Michelin abroncsok, kilóg a négy kipufogóvég, és az új lökhárítók egy része is látható. A műszaki tartalomról egyelőre annyit tudunk, hogy az 1-es M-be ugyanúgy 3 literes, dupla turbós hathengeres kerül majd, mint a 135i-be, de egy erősebb kivitel, a becslések szerint minimum 350 lóerős. Ezenkívül hatfokozatú manuális vagy hétsebességes dupla kuplungos váltóról hallani, és az M3-asban használt önzáró differenciálmű is bekerül az 1 M-be. Természetesen a sportfutómű és a hatékonyabb fékrendszer sem maradhat ki a csomagból.

A BMW autói már vagy húsz éve elvesztették azt a könnyed sportosságot, amellyel valaha a hírnevüket felépítették, de egyes feltételezések szerint az új típus visszahozhat valamit a sokak által siratott érzésből. Elvben mindene meg is lenne hozzá, de nem valószínű, hogy a bajor tervezőknek lesz lehetőségük elhagyni azt a rengeteg hangszigetelést és egyéb nehéz extrát, amiktől mostanság a legkisebb autóik is tohonyának tűnnek az elődökhöz képest.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.