Saját kisautót fejleszt a Ford

2010.10.21. 06:50 Módosítva: 2010.10.21. 06:50

A Fiestánál is kisebb típust házon belül fejlesztik, a legkorszerűbb műszaki megoldások felhasználásával. Lényegében a jelenlegi, Fiat-alapú Ka utódjáról van szó, amely olcsóbbnak, takarékosabbnak és érdekesebbnek ígérkezik.

A kiindulópont a képeken is látható Ford Start tanulmány lesz, amely hasonlóan jellegzetes formavilágú, mint a Ka első generációja. Az autó külseje persze biztosan változni fog még, de ha sikerül megtartani valamit a formaterv erejéből, akkor van rá esély, hogy a harmadik Ka legalább olyan keresett legyen, mint az első volt. Úgy tudjuk, a típus nem csak a külseje miatt lesz érdekes: egy új karosszériagyártási eljárással készül majd, ahol a karosszériaburkolat egyszerűen felpattintható egy belső alumínium és acél vázra. Ez az eljárás várhatóan egyszerűbb gyártást eredményez majd, bár valószínűleg legalább részben ennek köszönhető, hogy a gyártás legkorábban négy év múlva kezdődhet meg. A hajtást egy háromhengeres, 1000 köbcentis turbómotorra bíznák, amely – amellett, hogy viszonylag takarékos – akár 120 lóerős is lehet, kis helyet foglal, és nem is drága.

Eddig úgy nézett ki, hogy a Ford a Fiestánál kisebb modellek fejlesztését nemigen erőlteti: az aktuális Ka a Fiat 500-as szerkezetére épül, így a fejlesztése a szokásos összeg töredékébe került, viszont mivel a gyártást is a Fiat végzi, a haszon is jóval kevesebb rajta, mint a Ford saját típusain. Úgy néz ki azonban, hogy a kisautók iránti növekvő kereslet változtatott a Ford hozzáállásán, annál is inkább, mert ezekkel az autókkal nem csak Európában lehet sikereket elérni, de olyan növekvő piacokon is, mint India, Kína vagy Dél-Amerika.