Cadillac luxusbálna négy hengerrel?

2010.10.28. 12:15

Az amerikaiak követik a Mercedes példáját és pici motort építenek egyik legnagyobb luxusautójukba. A hosszú tengelytávú SLS a hírek szerint kétliteres turbómotorral is kapható lesz két éven belül.

A szokatlan összeállítást állítólag a kínai autópiac adottságai indokolják. Bár a Cadillac márka már évek óta jelen van Kínában, az autóik nemigen fogynak, és ez csak részben köszönhető a gyenge marketingnek, illetve a magas importvámoknak. Egy másik ok, hogy az SLS-hez kínált V6-os és V8-as motorok túl erősek, iszákosak és drágák a kínai vevőknek, akik sok esetben a legnagyobb luxusautókhoz is viszonylag kis motorokat rendelnek. A GM megoldása egyszerű: a  nagydarab szedánba beépítik a kétliteres Ecotec turbómotor 264 lóerős változatát. Ez még épp megbirkózhat a közel 1,9 tonnás testtel és komoly fogyasztás-, illetve árcsökkenést hozhat.

Az új kiviteltől azt várják a GM-nél, hogy képes lesz megszorongatni a piacot uraló Audi típusokat Kínában, de nem kizárt, hogy ha már elkészítik a négyhengeres változatot, akkor juttatnak belőle más piacokra – akár Európába – is.