Lopakodó elfogó a Fordtól

2010.11.02. 12:22

Nem is a külvilág, inkább az illetéktelen sofőrök elől rejtegeti a titkait az Interceptor Stealth, de legalább látványnak erős.

A Ford gyári szakemberei Észak-Amerika legnagyobb tuningkiállítására, a SEMA Show-ra készítették a Taurusból ezt a különleges titkosrendőr-kivitelt, amely messziről csak egy nagy fekete foltnak látszik. A fejlesztés alatt álló rendőrautó, a Police Interceptor volt az alap, onnan származnak a hűtőrácsba és a hátsó légterelőbe integrált vörös-kék villogók, de lehagyták a fényhidat, és az egész autó fekete fényezést kapott. Még a 22 hüvelykes felniknek is csak a pereme maradt fémszínű, egyébként ezek is mind feketék. Az összkép durva, ám belül messze nem ilyen érdekes a kép, legalábbis első ránézésre. A Fordnál ugyanis sportot űztek belőle, hogy gondosan elrejtsenek mindent, ami többlet a szériamodellhez képest. Rendőrségi kommunikációs eszközök egész sora található a tanulmányautóban, de mindennek külön zárható rekesze van – a készítők szerint egyiket sem könnyű megtalálni, ha nem tudja az ember, mit keressen.

A Stealth egyébként lényegében szériakivitelű, azaz összkerékhajtású, és egy 3,5 literes, 370 lóerős, ikerturbós, V6-os Ecoboost motor hajtja. Szériagyártás persze ebben a formában biztosan nem lesz, de néhány ötletet felhasználnak majd, ha valamelyik amerikai ügynökség is rendel a Fordtól polgári kivitelűnek kinéző Taurusokat.