Már csak reggel szívunk a Megyeri hídnál

2010.11.02. 17:40

Aki a múlt héten a Megyeri hídnál járt, rácsodálkozhatott a terelésre, amely a négy középsőből a leállósávba irányította a közlekedőket. Ugyanerre számíthatunk november 15-éig, viszont csak a nappali időszakban – esténként megszüntetik a lezárást.

A belső sávokban nem dolgozik senki, fölöttük viszont igen: ipari alpinisták ellenőrzik a két éve átadott híd állapotát. Hogy mennyire indokolt a csúcsidőben kilométeres dugókat okozó lezárás, vitatható; az Állami Autópálya Kezelő a háromnapos hétvége után mindenesetre úgy döntött, az esti csúcs idejére beszedik a terelést.

Ennek hivatalos magyarázata, hogy a pilonokon függeszkedő munkások sötétedés után úgysem tudnak dolgozni, és a hétvégi átállítás után ez ugye egy órával korábbi időpontot jelent. Emellett lehet, hogy szerepet játszott a hatalmas dugók miatti felhördülés is, ami meggyőzte az ÁAK-t a terelőbóják esti beszedéséről.

Mindegy is, mi vitte rá a döntéshozókat, a mobil terelés intézményének bevezetése mindenképpen pozitív lépés. Ha még késleltetnék is egy kicsit a reggeli munkakezdést, akkor gyakorlatilag a forgalom jelentős akadályozása nélkül bonyolíthatnák le az utóvizsgálatot.