Kiárusítják a General Motorst

2010.11.04. 16:47

Miután sikerült valamelyest gatyába rázni a céget, az amerikai állam megpróbál visszakapni valamit a GM-be ölt milliárdokból, így tőzsdére viszi a céget.

A csődeljárásból új cégként kivonszolt GM 365 millió normál részvényt ad ki, 26 és 29 dollár körüli áron, illetve 60 millió B szériás elsőbbségi részvényt 50 dolláros darabonkénti áron. A kibocsátott részvények tobb mint kétharmadát az Egyesült Államok kormányzatának tulajdoni hányadából adják el, így ezek egy az egyben az államkincstárt gazdagítják majd, míg a maradék bevétel a szakszervezetekhez és a kanadai kormányhoz kerül. Így mintegy 13 milliárd dollárt húznak ki a vállalatból, bár ez még mindig csak egy része annak az összegnek, amelyet George Bush és Barack Obama, illetve a kanadai kormány és az autóipari dolgozók szakszervezete a GM életben tartásába fektetett az elmúlt csaknem három év során.

A részvények egyelőre jó befektetésnek tűnnek, mivel a General Motors az idén kifejezetten jó pénzügyi eredményeket ért el: a harmadik negyedévben mintegy 2 milliárd dollár nyereséget termelt, az év első kilenc hónapjában pedig bő 4 milliárdot. Ha a szekér továbbra is ilyen jól fut majd, akkor aligha kell attól tartani, hogy a GM részvények a közeljövőben ismét értéktelenné válnak.