Bugatti Veyron, a Föld ellensége

2010.11.10. 10:27

Eddig sem voltak illúzióink a szupersportkocsik fogyasztásával kapcsolatban, de az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA jóvoltából most biztos tudás birtokába jutottunk.

5

Az EPA ugyanis évente sorba rakja az Egyesült Államokban kapható autókat fogyasztás alapján, így kiemelve, hogy mely típusok rombolják a környezetet leginkább és melyek legkevésbé. A listán eddig is a legdrágább sportkocsik bérelték a legiszákosabb járműveknek járó helyet: szerepelt már itt többféle Lamborghini és Ferrari, az olaszok azonban fellélegezhetnek. A lista legvégén a Bugatti Veyron áll, ami logikus is: egy 1001 lóerős, és 400 km/h feletti végsebességű szörnyeteg nem épp benzinspórolásra való. Ahhoz képest, hogy mire képes, a 29,4 literes városi és 15,5 literes országúti fogyasztási átlag nem is rossz – és mivel az egész világon csak néhány száz ilyen autó szaladgál, pazarló mivolta ellenére aligha veszi fel a versenyt környezetszennyezési szempontból mondjuk egy V8-as GMC vagy Ford pick-uppal, amilyet milliók használnak Észak-Amerikában.

Nagyjából ugyanez áll a többi sereghajtóra is: a Bentley Continental GTC, a Mercedes G55 AMG és a Rolls-Royce Phantom egyaránt olyan típusok, amelyek ritkaságuknál fogva minimális hatást gyakorolnak a levegő tisztaságára. Relevánsabb lehet a lista másik vége, ahol a Toyota Prius, a Ford Fusion hibird változata és még néhány japán típus áll. Ha az EPA lista eléri, hogy néhány amerikai ezeket az autókat részesítse előnyben, már megéri kiadni minden évben. Persze több hasznát venné mindenki, ha az egyes típusok szennyezését beszoroznák azzal a számmal, ahány az utakon fut belőlük – így sokkal reálisabb képet lehetne alkotni a valós szennyezésért elsősorban felelős márkákról és típusokról.